2024. 10. 17. 22:05

Első blog bejegyzés (csütörtök)

A puding próbája

   Ma reggel egy ezressel a tárcámban ébredtem fel. A bankszámlámon semmi nincs. A családom, rokonság már egyáltalán nem támogat engem, elfordultak tőlem a züllött életvitel miatt, amit folytattam. Egyedül Édesanyámra számíthatok még mindig, de most ő sem tud segítani. Lassan 33 évesen egy kibaszott rehabon dekkolok, a hétköznapjaimat a terápiámmal töltöm, így csak hétvégente tudok dolgozni. Bár az állam pénzén kajálok napi négyszer, az adótokból amit befizettek, az éves tb támogatásom keretében, amit ezúton is nagyon szépen köszönök, szóval annyira nem nagy a para. A mai nap sztorija egyébként pozitív számomra. Mint látjátok már három ezres is akad a tárcámban. Megannyiszor hallottam, hogy azok a barátok, akikkel együtt lógtam lazulás közben, igazábol sehol nem lesznek az életemben, mikor segítségre lenne szükségem. Na ez az a baromság, amit azoktól hallgattam, akik most nincsenek sehol, és ami többek között azokról szólt, akikkel például ma is összefutottam.
   Kértem a mai napra egy kilépőt azzal az indokkal, hogy szeretnék elugrani a raktáramhoz eladni pár holmit. Vonat helyett inkább a buszt választottam délelőtt, mert pesti vármegye bérletem az van, de most vidékre utaztam, szeretett kis szülővárosomba, és hát be is csipogtam azt a Flóriánon a 800ason, ami hiba nélkül vitt át a megyehatáron, olyan meg ugye a mesében nincs, hogy a sofőr ilyenkor hamarabb dobna le a járatról, mint amíg menni szeretnék. Az ilyen apró kis svindlik meg tudják amúgy könnyíteni az életet. Szerencsém volt, mert átszállásnál is a "odáig jegyet kérek" kifejezés helyett természetesen ma is, az "odáig mennék" kifejezést használtam, úgyhogy csak egy kétszázast kellett leszurkolnom a jegy ára helyett. Mire megérkeztem, még mindig volt pénzem kajálni, meg inni egy energiaitalt. Persze ez után már a vissza útra semmim nem maradt, de tudtam, hogy akikre mindig számíthattam, azok a barátaim, és biztos voltam benne, hogy meg fogjuk oldani a sztorimat.
   Egyébként már út közben elkezdtem szerkeszteni ezt a weboldalt, nem titkolt célommal, hogy elkezdjen fogyni a neten a regény, amit közel négy hónap munkálya során dobtam össze. Talán a rapjeim segítenek majd a népszerűsítésében, ebben reménykedek. Estére készen is lettem vele, és megpróbáltam megosztani magyarország legnagyobb hip-hop zenét kedvelő csoportjában, ahol redszeresen posztolok mostanában rövid rapvideokat, de még nem érkezett meg a pittyegés az adminoktól, hogy ki is került volna az üzenőfalukra, ez miatt most egy kicsit csüggedt vagyok. Csak azzal tudok játszani amim van, és ez most így még mindig nem több mint eddig. Na mindegy, reménykedek benne, hogy előbb-utóbb kiengedik. Na de ugorjunk vissza a mai sztorim lényegére....
   Lepattantam a járatról, és miután megreggeliztem, már mentem is a raktáramhoz, és mindent lefotóztam, amim csak ott van, mert az a tervem, hogy eladok mindent egy az egybe egy hagyatékfelvásárló cégnek, habár ezek a magántulajdonaim, egyáltalán nem hagyatékok, de őket reményeim szerint tutira érdekelni fogja. Mondjuk most már nincs meg minden, mert az egyik barátom mamájának elküldtem a fiúval egy serpenyőt, egy tányérkészletet, egy tálat, és egy vízforralót. Igaz, hogy csak két papírt kaptam ezekért, de megbeszéltük, hogy majd még hozzádob valamit, és amúgy is jószívvel adtam oda, nem kényszerből, hiszen addigra egy másik barátomtól, akivel szintén összefutottam ma, kaptam puszira háromezer forintot, álta az ebédemet, és dumáltunk egy jót. A sors furcsa fintora, hogy neki most én vagyok a kevesek közül az egyik értelmes kapcsolata a világgal, hiszen egy ideje ő is felhagyott a zülléssel, és leépítette azokat a köröket, ahol még mindig megy a sztori. Jól esett találkozni vele.
   Ami a jövőt illeti, nekem most nagyon meg kell fognom azt a kis pénzemet, amit meg tudok teremteni magamnak, mert van egy tervem, de ahhoz három hétre elegendő ellátmánnyal kell majd rendelkeznem, ha belevágok ebbe a lehetőségbe. Találtam egy nemzetközi sofőr állást, a B kategóriás jogsimmal, ahol ennyi időt leszek távol egyhuzamban, szerte Európában, aztán pár napot pihenhetek itthon, amit egy szintén ma ledumált segítségkérésem során leegyeztetve egy harmadik barátomnál fogok megoldani majd. Apropó, holnap utalják a fizumat. Nem sok pénz, de azt hiszem ezen a hétvégén, és a jövő héten mégjobban fogok vigyázni rá mint ezelőtt, mert hát valljuk be, egy ezresem maradt a múltheti fizumból ma reggelre. Nehéz dolog ez. Már csak ezért is kérnék mindenkit, aki olvasta ezt a bejegyzésemet, hogy az alábbi gombra kattintva, ha van érdeklődése is, vegye meg első regényemet, és ígérem, nem fog csalódni az írásomban. 

Köszi: Úgéix